Nyomtatás
Salvation teszt II.

Salvation teszt II.

Megérkezett a második sorozat

A korábbi játékhelikopter tesztünk folytatódik, ezúttal a Salvation három, eddig még nem próbált változatát próbáltuk ki. Most azonban mind a három helikopter egy-egy különleges példány, például a sorozat egyetlen klasszikus rotorelrendezésű helikoptere is most került a kezeink közé, így kicsit több időt szenteltünk a próbáknak. A helikoptereket ezúttal is a Speedshop biztosította.


RCHELICOPTER.HU logo
2012. január 28. 17:45
> Nyitólap

Salvation teszt II.

Megérkezett a második sorozat

A korábbi játékhelikopter tesztünk folytatódik, ezúttal a Salvation három, eddig még nem tesztelt változatát próbáltuk ki. Most azonban mind a három helikopter egy-egy különleges példány, például a sorozat egyetlen klasszikus rotorelrendezésű helikoptere is most került a kezeink közé, így kicsit több időt szenteltünk a próbáknak. A helikoptereket ezúttal is a Speedshop.hu biztosította.

Ahogy előző alkalommal, most sem a javíthatóság vagy az alkatrészek beszerezhetősége volt a fő szempont, hanem a repülési képességeket, az irányíthatóságot, vagyis a használhatóságot vettük szemügyre. Szerencsénkre nem PR cikket kell írjunk, így a teszt valódi eredményeket tartalmazhat, akár jók azok akár nem. Ígérem, lesz jó is rossz is.

WT WD0536G - Salvation 36
kisméretű, beltéri, 3 csatornás, koaxiális helikopter - kb. 19 000 Ft

A helikopter kisméretű koaxiális szúnyog alig 20 cm-es rotorátmérővel. A tömege nem éri el az 50 grammot, így abszolút beltéri használatra ajánlott. Ezt támasztja alá a 3 csatornás, Mode 4-es kiosztású infrás távirányító, hiszen az infravörös fényt a kültéri napsütés "szétveri, betakarja", vagyis lehetetlenné teszi, hogy a helikopterhez a távirányító utasításai eljussanak. Ha ez nem lenne, akkor sem tudnánk vele kültéren mit kezdeni, mert a rendkívül alacsony tömeg a legkisebb széllökésre is rosszul reagál.

Salvation 36
Salvation 36

A helikopter különlegessége a gép váza alá épített mikrokamera, ami fényképezni és videófelvételt készíteni egyaránt tud. Az elkészült felvételeket a kamera microSD kártyára rögzíti, amihez az USB adaptert a helikopterrel együtt kapjuk. Na a felvétel nem egy nagy durranás, nem ezzel fogják leforgatni Bruce Willis legújabb filmjét, de játéknak mindenképpen nagyszerű. Leforgathatjuk saját Airwolf filmünket. A kamerát a távirányító gombjairól vezérelhetjük.

A gép megfelelően toleráns, talán egy kicsit túl finom is a vezérlése. Az alumínium szendvics szerkezetű váz nagyon erős, akár a nagyobb eséseket is jól tolerálja - bár ezt mi nem teszteltük. Egyébként a vázszerkezet megegyzik az Align T-Rex 250, 450-es szendvics rendszerű vázával. Ha a kamerát elindítjuk, a vezérlés még kimértebbé válik, a fordulás egyenesen kényelmetlenül lassú lesz, szinte alig akar forduln, egyébként teljesen jól tartja az irányt, a giroszkóp a koaxiális világhoz mérten rendkívül pontosan dolgozik.

Hiányzik a távirányítóról a kamera visszajelzése, így maximum csak tippelni tudunk, hogy a kamera megy vagy nem. Ha végképp elbizonytalanodunk, a gépet ki kell kapcsolni, majd újra bekapcsolni. Ekkor a kamera biztosan ki lesz kapcsolva. Ugyanakkor a távirányító meglepő formája ellenére nagyon kényelmes, jó fogású. Az árát tekintve is nagyon jó választás.

Irányíthatóság: CsillagCsillagCsillagCsillag
Biztonság: CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag
Felépítés (eseményállóság): CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag
Ár/érték: CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag
Kezdőknek ajánlott: CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

 

WT WD0516G - Salvation 16

Közepes méretű, 3 csatornás helikopter, kültéri használatra - kb 19 000 Ft 

A Salvation sorozat egyetlen klasszikus elrendezésű forgószárnyas játéka. A fixed pitch rotor munkáját egy különálló motorral rendelkező, szintén fix állásszögű farokrotor támogatja. Méretei és szerkezete - még a stabilizátorok alakja, vagy a kabin megjelenése is - kísértetiesen emlékeztet egy Align T-Rex 250-esre, ezért összehasonlításul azt is mellé tettük.

Salvation 16
Salvation 16

Sajnos ez az a gép, ahol erős óvatosságra intünk mindenkit, még a tapasztaltabb pilótákat is. A legfőbb probléma a spórolás. A helikopter ugyanis Mode 4 kivitelű 27 MHz-es, de 3 csatornás rádióval érkezik, aileron irányú vezérlés nincs, ez pedig rendkívül veszélyessé teszi. Lakáson belül pontosan ezért nem is ajánljuk, kültéren viszont csak szélcsendes időben, legfeljebb enyhe szellő mellett használható. 

A gond a helikopter fizikájában van. A forgószárny vagyis a főrotor reakció nyomatékát a faroklégcsavar egyenlíti ki. Az elfordulás ellen a helikoptert egy giroszkóp  biztosítja, viszont  a farokrotor oldal irányú eltolását nem kompenzálja semmi, valamint a légpárnán való elcsúszás leküzdéséhez is nagyon kellene az aileron vezérlés.

Ezek miatt a jelenségek miatt fűből, egyenetlen talajról igazából nem lehet felszállni, mert a helikopter szeretne oldalra elmozdulni, így megfelelő lendület nélküli felszállás esetén előbb borul fel, mintsem elemelkedne. 

Az aileron vezérlés hiánya miatt hajlamos oldalra kontrol nélkül kitörni, így kellő távolságot kell tartani a helikoptertől. A hirtelen változásokat a vezérlésben nehezen emészti meg, néha nagyon lassan reagálja le. Kis energiájú mozgásoknál (lassú előre haladás, finom emelkedés, finom fordulás) a farok a különálló motor ellenére nagyon jól tartja a gépet, de erősebb emelkedésre a farkát néha elég csúnyán eldobja.

Az áramellátásról egy 2S1P 850 mAh-s integrált LiPo akkumulátor gondoskodik, de csatlakozói okosan ki lettek vezetve, így a standard JST és a HiTec balansz csatlakozó használatával egy átlagos töltőről is kényelmesen tölthető. Az akkumulátor egyébként 2C-vel 20-25 perc alatt feltölthető, míg a gyári töltő megközelítőleg 1 óra alatt hozza ismét üzemképes állapotba a gépet. A repülhető idő átlagosan 7-8 perc körül alakul, utána már az akkumulátor kínzásával lehet csak a levegőbe emelkedni - ez meg az akkumulátor halálos ítélete.

Salvation 16
Salvation 16

Kizárólag stabil iránytudás mellett, megfelelő kert vagy szabad tér esetén ajánljuk a használatát, lakáson belül - a kis teljesítményű motorok ellenére is - kifejezetten veszélyes. Másik nagy veszélye abban rejlik, hogy látszólag megyezik a T-Rex 250-essel - persze csak az avatatlan szem számára, annak is csak távolról. De azt a hamis képet sugározhatja, hogy ha tudok az egyikkel repülni, akkor a másik se lesz probléma. El kell szomorítsak minden reménykedőt: a két gép viselkedése teljesen más, sajnos ez a helikopter sem fogja senkinek megspórolni az igazi RC helikopterekhez vezető szimulátoros utat.

Ugyanakkor sokkal közelebb áll a helikopterek viselkedéséhez a gép viselkedése, mint az a koaxiális helikoptereknél tapasztalható, ezt a gépet már vezetni kell. Viszont nem fog a levegőben felborulni, nem fog a levegőből lecsúszni, de arról itt már nincs szó, hogy ha gáz van, elengedek mindent, a helikopter stabilizálja magát. A gépet a nagy kihívást kedvelőknek ajánljuk.

Irányíthatóság: CsillagCsillag
Biztonság: CsillagCsillagCsillag
Felépítés (eseményállóság): CsillagCsillagCsillagCsillag
Ár/érték: CsillagCsillagCsillag
Kezdőknek ajánlott: Csillag

 

WT WD0537G - Salvation 37
kisméretű, 3 csatornás, koaxiális helikopter, háton repülés funkcióval - kb 12 000 Ft

A felhozatal harmadik érdekes darabja. Ez a forgószárnyas "hivatalból" tud háton repülni (háton, nem fejen - a helikopternek nincs feje). Először nem is értettem, hogy mi a különlegesség ebben, hiszen a helikopter háton repüléséhez a lapátokat meg kell fordítani, ami korábban az alsó körön volt, az felülre kerül, ami felül volt, az alulra és persze mind a négy lapát fordítva - nem is lehetne ez másképpen egy koaxiális, fixed pitch helikopternél. Vagyis ezt minden koax tudja.

Salvation 37
Salvation 37

Csakhogy a Mode 4 kiosztású 3 csatornás infrás távirányítón van egy mágikus kapcsoló. A főkapcsoló három állású: egy ki, egy talpon be, egy háton be állással. Háton megfordítja a vezérlést, így a pilótának nem kell azzal foglalkozni, hogy háton van, azaz fordítva kellene mindent vezérelni, az elektronika ezt magától elvégzi. A gyakorlott RC pilótáknak - mint nekem is - ez először kifejezetten zavaró, hogy úgy kell a háton repülő géppel repülni, mintha talpon lenne, de ezt is meg lehet szokni, onnantól kezdve pedig nagyon jó szórakozás.

Na azért ez a gép nem lesz 3D képes helikopter, még bekapcsolás előtt el kell dönteni, hogy talpon vagy háton repülünk, mert a lapátokat úgy kell felszerelni. Háton a start kézből indul, kézben ér véget, így csak haladóknak ajánlott ez a repülési mód.

A karácsonyfa világítás a távirányítóról ki- vagy bekapcsolható. A távirányítóból hiányzik a koaxoknál a throttle karon megszokott rugó, így a kar nem kerül alapállásba, ha elengedjük - pont azért, hogy háton is el tudjunk indulni.

Persze a talpon repülés is létező képesség, amiben nagyon pontos, jól vezethető, bár a a kapott próbadarab kicsit imbolygós volt. A giroszkóp megfelelő trimmelés mellett pontos, a helikopter kicsit lassú. Ha nyomva tartjuk az "accelerate" gombot, akkor egészen fürgévé válik - ennek kellene az alapállapotnak lenni. Kifejezetten beltéri használatra, hiszen a mérete és tömege a Salvation 36-tal említhető egy lapon.

Irányíthatóság: CsillagCsillagCsillagCsillag
Biztonság: CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag
Felépítés (eseményállóság): CsillagCsillagCsillagCsillag
Ár/érték: CsillagCsillagCsillagCsillag
Kezdőknek ajánlott: CsillagCsillagCsillagCsillagCsillag

 

Összesítés

A két kicsi koaxiális helikoptert szinte bárkinek ajánlani tudom beltéri használatra, első vagy tanuló helikopternek. A Speedshop.hu megfelelő alkatrész-utánpótlást biztosít, így a törések ellen is jól védhetjük magunkat. Persze mindegyik gép képes megrongálni a szobapálmát, leverni a Herendit - szemsérülést bármelyik okozhat - de kellő óvintézkedések, megfelelően tágas belső tér mellett bárkinek jó szórakozás lehet.

A Salvation 16-ot csak megfontolt mérlegelés, komolyabb biztonsági előkészületek mellett, és semmiképpen sem első helikopternek ajánljuk. Használatához az irányok rutinszerű ismerete alapkövetelmény.